|
tel: 213-5089, fax: 375-9722, e-mail: info@matisz.hu |
|
|
Dr. Mlinarics József
|
elnök |
|
Hargitai Ferenc
|
ügyvezető titkár |
|
Darabont Csilla
|
titkárságvezető |
A Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) Pályázói akadémiája az Informatikai és Hírközlési Minisztérium eTartalom pályázatán elnyert támogatással - nyolc egynapos konferencia keretében készíti fel a hazai pályázókat arra, hogy az EU közösségi programjaiban – különös tekintettel az eContent és az IST programra – minél több nyertes pályázatot nyújtsanak be. A nyolc konferencia közül három nemzetközi, amelyek lehetőséget kínálnak nemzetközi konzorciumok építésére, a pályázatok előkészítésével és megvalósításával kapcsolatos nemzetközi tapasztalatcserére.
A Pályázói akadémia keretében a pályázati feltételek, valamint az eContent, az IST és az eTartalom pályázatok kedvezményezett projektjei ismertetésének napirendjével jelentkező plenáris ülések személyes konzultációval, valamint pályázatíró és konzorciumépítő tréningekkel kapcsolódnak össze.
A MATISZ a Pályázói akadémia megvalósításában együttműködik tag- és társszervezeteivel, valamint a CONGRESS Rendezvényszervező Kft.-vel.
Az
első rendezvény a Magyar Elektronikai és Infokommunikációs Szövetség (MEISZ)
XI. Távközlési Konferenciáján
2003.
augusztus 27-én
Velencén,
az Aranynád szállóban kerül megrendezésre. (JELENTKEZÉS)
További időpontok:
2003. szeptember @
2003. október @ 2003. november @ 2003. december @
2004. január @ 2004. február
Azon szervezetek és kollegák érdeklődését várjuk, akik a MATISZ – Pályázói akadémián közreműködőként (előadó, szponzor, pályázati tanácsadó, szakértő stb.) vagy mint pályázatkészítők részt kivánnak venni.
Bővebb
információ: Darabont Csilla - MATISZ, tel: 213-5089, e-mail: info@matisz.hu
vissza
![]() |
Magyar
Tartalomipari Szövetség
Hungarian Association of Content Industry 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 13. telefon: (36-1)-213-5089, 214-0419 fax: (36-1) 375-9722, e-mail: info@matisz.hu |
A jól képzett, felkészült és kreatív informatikusok az EU tudásalapú gazdaságának fontos építőjévé válhatnak. Miután 2004-től Magyarország az EU tagja lesz, a hazai informatikusok előtt is megnyílnak a nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést teremtő új lehetőségek. Erről szól a MATISZ immár második tárgybeli konferenciája, amely a 2003. július 1-i "EU informatikai szektorának foglalkoztatási lehetőségei" folytatása.
Az EU informatikai foglalkoztatás feltételei
Konferencia a
Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium,
és a Nemzeti
Felnőttképzési Intézet támogatásával.
2003. szeptember
10 (szerda), 9.00 - 14.00
Budapest, HOTEL
MERCURE BUDA,
1013 Budapest,
Krisztina krt. 41-43.
Program
| 9.00 – 09.40 | EU munkavállaláshoz, kapcsolatépítéshez
szükséges információk lelöhelyei
dr. Mlinarics József- elnök, Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) |
| 09.40 – 11.00 | Osztrák tapasztalatok az
IST/eContent és más EU programokról
EU programokra pályázók osztrák KKV-k tapasztalatai Gerhard Wagner – VIW Austrian Association for the Information Industry (magyar nyelvre történő tolmácsolással) |
| 11.00 – 11.20 | Szünet |
| 11.20 – 13.00 | EU–ban versenyképes munkavállalói
tulajdonságok, készségek megszerzésének ismeretei, módszerei (nyelvi és
informatikai felkészítés);
Szabóné Szalmasági Éva – ügyvezető igazgató, BRON-Y-AUR Kft. Fazekas Katalin, Bátri Blanka - Számalk Oktatási Rt., Takáts Albert - Magyar Minőség Társaság Kriván Miklos - MATÁV Oktatási Igazgatóság |
| 13.00 - 13.30 | Informatikai vállalkozói
tükör, Eufit teszt
Bisztray György – elnök, Kis és Középvállalkozások Egyesülete |
| 13.30 – 14.00 | Konzultáció |
Jelentkezési
határidö: 2003. szeptember 5. - 16:00 óra
tel:
213-5089, fax: 375-9722, e-mail: info@matisz.hu
A
RÉSZVÉTEL DÍJMENTES!
JELENTKEZÉS
A fentieket tartalmazó anyagok
csatolmányai:
- A
Távközlési Érdekegyeztető Fórum állásfoglalása az elektronikus hírközlésről
szóló törvénytervezet közigazgatási egyeztetésre kibocsátott változatáról;
- A
Távközlési Érdekegyeztető Fórum észrevételei az elektronikus hírközlésről
szóló törvényjavaslatról készített kormány-előterjesztésről;
-
Az elektronikus hírközlésről szóló törvénytervezetre (normaszövegre) vonatkozóan
– táblázatos formában összeállított alternatív szövegváltozatainkat.
Budapest,
2003. augusztus 11.
Tisztelettel:
Dr.
Balassy Zsolt
a
TÉF elnöke
vissza
A "Partnerség az ISPA / Kohéziós
Alap projektek tervezése és végrehajtása során" egyik alapelveként jelenik
meg az interaktív kommunikáció a Kohéziós Alap Keretstratégia kidolgozásában.
Ezen alapelv értelmében Hivatalunk célul tűzi ki a társadalmi és szakmai
partnereivel fenntartott kapcsolatának elmélyítését, hogy szakmai szerepük
növekedjen az egyes ISPA, illetve Kohéziós Alap projektek tervezése és
végrehajtása során.
Az alábbi "Adatlap
a Kohéziós Alap Keretstratégia véleményezéséhez" kitöltésével
társadalmi és szakmai partnereink 2003. szeptember 30.-i határidővel véleményezhetik
a jelen honlapról letölthető Kohéziós
Alap Keretstratégiát. Az észrevételeket egyenesen továbbítjuk a Hivatalunk
keretein belül működő Kohéziós Alap Irányító Hatóságnak.
Társadalmi és szakmai partnereinknek
továbbá rendelkezésére áll interaktív
fórumunk, ahol megvitathatják egymással és Hivatalunk munkatársaival
is a témában felmerülő kérdéseiket.
vissza
A Magyar Televízió 1-es csatornáján augusztus 18-tól sugározott, naponta 19:30-kor jelentkező "EU pályázati figyelő" egy percben, rövid tájékoztatást ad EUs pályázatokkal kapcsolatos témakörökben.
Az augusztus 20-i műsor tartalma
(2003.08.20.):
Az Európai Unió fontos célja
az egyes országok
és régiók közti különbségek csökkentése. Ennek alapján kapnak támogatást
a fejletlenebb térségek a jelenlegi tagállamokban is, és ezért jutnak majd
az eddigiek helyett új pénzügyi forrásokhoz a jövőre csatlakozó országok
is. Felzárkózásukhoz kiemelten nagy támogatáshoz jutottak a dél-európai
államok és Írország. A pénzt azonban nem
azonos célok megvalósítására fordították. Míg Spanyolországban
és Portugáliában
óriási összegeket költöttek infrastruktúrára, addig pl. Írországban, a
sziget földrajzi fekvése miatt nem volt szükség nagy tranzitútvonalak építésére
így az írek elsősorban az oktatásba fektettek hatalmas pénzeket. A felzárkóztatási
támogatások elnyeréséhez minden tagállamnak el kell készítenie egy úgynevezett
nemzeti
fejlesztési tervét, amely hosszú távra meghatározza az ország fejlesztési
céljait. Ennek megfelelőn a magyar kormánynak is be kellett nyújtani elképzeléseit
Brüsszelnek, hogy az ország a jövő évtől kezdve hozzájusson ezekhez az
uniós forrásokhoz.
vissza
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet azt vizsgálta, mennyire alkalmasak a nagyvárosok honlapjai ügyintézésre, miként élnek az internet adta lehetőségekkel az egyes települések
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=70389
vissza
1. Az Európai Parlament és
a Tanács 1376/2002/EC sz. határozatával módosított 1336/97/EC sz. határozat
szerint az eTEN program fő célkitűzése, hogy infrastrukturális oldalról
segítse elő az eEurope 2005 célkitűzések megvalósítását. A jelenlegi célkitűzéseket
a 2003. évi munkaterv rögzíti. a programban biztosított források a kohéziós
és strukturális alapoktól függetlenek.
2. Jóllehet a program alapvetően
elsősorban tagországok részvételét irányozza elő, a Bizottság álláspontja
szerint a csatlakozó országok egyedi elbírálás alapján már most is részt
vehetnek a munkában, amennyiben olyan projekt javaslatot nyújtanak be,
amelynek valamely konzorciumi tagja a 15 tagország valamelyikéből kerül
ki, illetve a javaslat célkitűzése alapján a megvalósítás közösségi érdeklődésre
tarthat számot. Erre azonban közösségi források a 2003. évi munkatervben
nem állnak rendelkezésre, támogatás ebben az évben nem adható.
3. Tekintettel arra, hogy
az EU bővítés miatt az eTEN program felülvizsgálata szükségessé válik,
a Bizottság a 2003. évi munkatervben egy erre vonatkozó stratégiai tanulmány
elkészítését határozta el. Ez a munka a közeljövőben fog megindulni, melyben
való magyar érdekeltséget és részvételi szándékot már jeleztük. Ennek eredményeképpen
tisztázódnak majd a magyar részvétel feltételei.
Informatikai
és Hírközlési Minisztérium
EU
Integrációs és Szabályozási főcsoportfőnök
vissza
Elsősorban a hightech termékek
piacán jelenlévő cégeknek kínál szolgáltatásokat a nyáron alakult Marketing
Kommunikációs Intézet Kft. A társaságot a KFKI Csoport marketingkommunikációs
feladatait ellátó öt szakember hozta létre. "Évtizedes szakmai múlt köt
minket ehhez a piachoz, hiszen mind az öten az IQSOFT Rt.-ben dolgoztunk
az általam vezetett igazgatóságon, ezt követően ugyanilyen felállásban
a KFKI Csoportnál, ahol szintén marketingkommunikációs tevékenység ellátása
volt a feladatunk" -
mondta Sipka Júlia, a friss
cég szakmai irányítója és partnerkapcsolati igazgatója.
A társaság a hagyományos
marketing eszközök mellett foglalkozik az ügyfélkezeléssel összefüggő feladatokkal,
az online marketing és a CRM nyújtotta lehetőségekkel. Ajánlatuk kiterjed
stratégiák készítésére és végrehajtására, valamint konzultációs és operatív
munkára. A fiatal társaságot már három informatikai cég bízta meg marketing
feladatokkal, de ezek neve egyelőre nem publikus. A megbízások mellett
a cég - a Könyvkereső Online könyváruházzal közösen - októberben önálló
konferenciát is szervez
online kereskedelem témakörben.
(forrás: Kreatív
Online)
http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=9483
vissza
Rejtett
HTML-kódok kiszűrése, S*P*A*M szótár és új szabályok a még hatékonyabb
szűrés érdekében
A világ első számú web és
e-mail szűrő vállalata, a SurfControl újabb funkciókkal felvértezve dobta
piacra az E-mail Filter 4.7 számú verzióját. Az új verzió fejlesztésének
homlokterében a SPAM-szűrés hatékonyságának fokozása állt, lépést tartva
a spamek járványszerű terjedésével. A SurfControl tapasztalatai is megerősítik
azt a tényt, hogy a vállalati e-mail címekre érkező üzenetek fele kéretlen,
kereskedelmi levél (SPAM). "Célunk, hogy a SurfControl E-mail Filter innovatív
technológiájának köszönhetően egy lépéssel a SPAMmerek előtt járjunk" –
mondata Paris Trudeau, a SurfControl termékmenedzsere.
Az E-mail Filter 4.7 legfontosabb újítása: a rejtett HTML kódok kiszűrése. Ugyanis a SPAMmerek különböző HTML trükkökkel -elrejtve valódi kilétüket- könnyedén gyűjthetnek be e-mail címeket, valamint szavak, kifejezések eltorzításával megnehezíthetik kéretlen leveleik kiszűrését. A legújabb HTML alapú SPAMek hagyományos szöveget gyakran nem is tartalmaznak, csupán betűket ábrázoló képeket alkalmaznak, így téve még bonyolultabbá a szűrést. A SurfControl tapasztalatai szerint a hagyományos szűrőkön átjutó SPAMek 95%-a ilyen HTML alapú üzenet, melyeknek a felismerése ezentúl jóval hatékonyabb lesz.
Emellett az új verzió tartalmaz egy olyan szótárat is, amely a SPAMmerek egyik legfőbb és legegyszerűbb fegyverét hivatott hatástalanítani; az E-mail Filter 4.7 felismeri a nyelvtanilag hibásan írt szavakat, kifejezéseket is, például F_R_E_E vagy V1AGRA. A SPAM elleni elszánt küzdelem jegyében kibővültek továbbá a szűrési szabályok is, amelyek jelentősen megkönnyítik a rendszeradminisztrátorok feladatát.
"Nem véletlen, hogy a SurfControl egyedülálló, 387%-os növekedést tudott elérni 2001 és 2002 között az e-mail szűrés piacán, hiszen kifinomult technológiájával az egyik legmegbízhatóbb SPAM- és tartalomszűrési megoldást jelenti a világ vállalatai számára." - mondta Nemes Dániel, a SurfControl hazai képviselője, a filter:max stratégiai igazgatója. Mesterséges intelligens algoritmusok, több rétegű anti-SPAM és anti-vírus technológia, széleskörű jelentéskészítési és elemzési lehetőségek, valamint egyszerűen kezelhető felület segítségével biztosítja a szervezet belső információinak biztonságát, megelőzi a vírusfertőzések elterjedését valamint növeli a munkatársak és a hálózat hatékonyságát.
A SurfControl magyarországi képviselője a filter:max, amely a SurfControl tartalomszűrő termékeinek hazai forgalmazása mellett további szolgáltatásokat – bevezetési tanácsadást, üzemeltetői és felhasználói oktatást, HR-, jogi és IT biztonsági tanácsadást is nyújt.
A filter:max termékeiről
és szolgáltatásairól bővebb információ a
http://www.filtermax.hu
címen érhető el.
A filter:max-ról:
A 2003-ban alakult cég fő
profilja az erőforrásbiztonság. Megalakulása után –és mind a mai napig
is- Magyarországon elsőként kínált teljes körű internetes tartalom-szűrési
megoldásokat. A SurfControl vállalati WebFilter, EmailFilter és Instant
Message Filter többfunkciós szoftverek piacvezetők Nyugat-Európában és
Észak-Amerikában az ilyen jellegű alkalmazások piacán. A filter:max az
egyéni felhasználók részére a Sunbelt Software iHate Spam szoftvercsomagját
kínálja, amely kifejezetten spam szűrésére alkalmas
A cég a termékeken kívül
komplett szolgáltatáscsomagot is kínál, amely szorosan kapcsolódik a forgalmazott
szoftverekhez és az erőforrásbiztonság filozófiájához. Így –partnerei segítségével-
munkajogi tanácsadást, HR tanácsadást, a szoftverekhez és az internetezéshez
kapcsolódóan oktatást és konzultációt, támogatást, internethasználati biztonságpolitika
elkészítését vagy kiegészítését is kínálja.
A SurfControlról:
A SurfControl PLC (London:SRF,
Nasdaq Europe:SRFC) a világ első számú web és e-mail szűrő vállalata, az
egyetlen olyan cég a biztonsági piacon, amely teljes tartalom-biztonsági
megoldást kínál. A Web- és E-mail-szűrési technológiáit az iparág legnagyobb,
legpontosabb és leginkább releváns tartalom-adatbázisával és az ún. “Intelligens
Pontozó Rendszerrel” kombinálja az automatizált tartalom-felismerés érdekében.
Vezető termékei, a WebFilter, az E-mailFilter és az Instant Message Filter
teljeskörű szűrési megoldást kínálnak.
További sajtóinformáció:
Szekeres Katalin marketing
asszisztens
kszekeres@filtermax.hu
Telefon: 398-1098, Mobil:
06-20-331-9547
Sajtóközlemény
Budapest,
2003. július 22.
vissza
Hat témakörben végez stratégiai kutatásokat a kormány 300 millió forintos anyagi támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) azon egyezmény keretében, amelyet Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Kroó Norbert, a tudóstestület főtitkára szerdán írt alá Budapesten.
A kormány és az MTA május elején kötött együttműködési megállapodást, a mostani szerződés a kutatások részleteit rögzíti - mondta Gulyás Erika helyettes kormányszóvivő. "A kormány soha ekkora összeget nem fordított még stratégiai kutatásokra" - hangsúlyozta Szekeres Imre.
Tájékoztatása szerint a kezdeményezés
illeszkedik az Európai Unió tudományos kutatásról szóló, úgynevezett 6-os
keretprogramjához, s abban egyúttal megjelenik a kormányzat igénye bizonyos
stratégiai kutatások iránt.
"Hosszú távú, kormányzati
ciklusokon átívelő, a nemzet szempontjából fontos kérdésekre kell a kormánynak
megoldást keresnie" - mondta a politikai államtitkár.
Az egyik fő témakörként kiemelte a társadalom szerkezetét, értékrendjét, a kirekesztődéssel megjelenő veszélyeket és a háztartások gazdálkodását, mindennapi életét. E kutatásokra a teljes keretből 46 millió forintot szánnak.
Szólt továbbá a modern európai
szellemiséget megalapozó kutatásokról, melyek esetében - mint mondta -
döntő a versenyképesség megteremtése.
Szekeres Imre ezek közé
sorolta a mezőgazdaság szerkezetváltásával és az újfajta termelési struktúrákkal,
a technológiaváltás lehetőségeivel és az innovációval, továbbá a tudás-
és technológiatranszferrel összefüggő kutatásokat.
Közlése szerint mindezek mellett van két olyan terület, amely kifejezetten az MTA kiválóságaira és magas tudományos színvonalára épül, s látszólag "kilóg" a társadalomkutatások sorából: ezek elsősorban az egészségügy és a technika szolgálatába állíthatók. A politikai államtitkár konkrétan említette a genomika és a nanotechnológia témakörét, amely - szavai szerint - a XXI. század nagy tudományterületének számít majd.
Az elképzelések szerint már ez év végén konferencián adnak tájékoztatást az egyes kutatások részeredményeiről, s a programok zárásaként a jövő év közepén minden egyes kutatást részletesen ismertetnek. Szekeres Imre hozzátette: a kormány a 2004-es költségvetést illetően azt tervezi, hogy hasonló céllal ismét megállapodást köt az MTA-val.
Kroó Norbert véleménye szerint a XXI. század tudománya más, mint az előző századé, elsősorban azért, mert olyan bonyolultak a problémák, hogy egyetlen szakma képtelen azokat megoldani, így a különböző területek együttműködésére van szükség.
Beszámolt arról, hogy már a pénzügyi támogatás bejelentését követően megkezdték a munkát: az Akadémia vezetése "étlapot" állított össze, a felvázolt területek közül közösen választották ki a kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákat, amelyek végül a szerződésben is szerepelnek.
A főtitkár hozzátette: az
MTA pályázati úton döntött arról, kik vehetnek részt a kutatásokban.
A kutatásokba 16 tudományos
műhely kapcsolódik be. Az MTA intézetein kívül a TÁRKI és az Értékszociológiai
Műhely vesz részt a munkában - olvasható a programról összeállított írásos
tájékoztatóban.
2003. július 30.
FigyelőNet,
MTI
vissza
Viviane Reding, az EU Bizottságának
oktatásért és kultúráért felelős tagja elôterjesztésére a Bizottság akciótervet
fogadott el a 2004. és 2006. közötti időszakra a nyelvtanulás és a nyelvi
sokszínűség népszerűsítése érdekében. A meglévő oktatási-nevelési programokra
kívánnak építeni, és ezek hatékonyságának növelésére speciális intézkedéseket
vezetnek majd be. ()
Bővebb információ:
I:
http://europa.eu.int/rapid/start/cgi/guesten.ksh?p_action.gettxt=gt&doc=IP/03/1112|0|RAPID&lg=EN
http://europa.eu.int/rapid/start/cgi/guesten.ksh?p_action.gettxt=gt&doc=IP/03/1112%7C0%7CRAPID&lg=EN
Gondok
a rajna-pfalzi médiatörvénnyel
Az Európai Bizottság úgy
döntött, az Európai Bíróság elé idézteti Németországot Rajna-Pfalz szövetségi
állam médiatörvénye miatt. A Bizottság álláspontja szerint az 1996. óta
érvényben lévő törvény nem tartja tiszteletben a diszkrimináció-mentesség
elvét, ezzel pedig sérül az Egységes Belső Piac egyik alappillére, a szolgáltatások
szabadsága.
(Midday Express)
Bôvebb információ:
I: http://europa.eu.int/comm/secretariat_general/sgb/droit_com/index_en.htm
Európai
főbiztosok honlapja
Az Európai Unió Bizottságának
tagjai, a főbiztosok saját egyéni honlapot tartanak fenn az Európa szerveren.
Viviane Reding, a Bizottság oktatási és kulturális főbiztosa honlapján
például hivatali időbeosztásáról, nyilvános szerepléseiről, közvetlen munkatársairól
olvashatnak a honlapra látogatók. (Midday Express)
Bővebb információ:
I: http://europa.eu.int/comm/commissioners/reding/index_en.htm
EUROWARDS
Díj
Immár 11 éve jutalmazzák
a legjobb európai vállalkozókat az Eurowardsszal. A jelölés négy kategóriában,
három lépcsőben zajlik.
Jelentkezni az internetről
letöltött jelentkezési lapon lehetséges, 2003. augusztus 31-ig. (KultúrPont)
Bővebb információ:
Spirit of Enterprise Group
I: http://www.eurowards.com
Online
rajzverseny
A brit Period Gallery ötödik
alkalommal hirdet nemzetközi rajzversenyt az interneten. A pályaművek beküldési
határideje: 2003. augusztus 15. A kiállítás szeptember 1. és 30. között
lesz majd megtekinthető. (art deadline list)
Bővebb információ:
I: http://www.periodgallery.com/events/2003/drawing/
Nemzetközi
Visegrádi Alap
A Nemzetközi Visegrádi Alap
Small Grants és Standard Grants elnevezésű támogatásainak következő beadási
határideje: 2003. szeptember 15. (IVF)
Bővebb információ:
International Visegrad Fund;
Drotárska cesta 46, 811 02 Bratislava,
Slovak Republic
E: visegradfund@visegradfund.org
I: http://www.visegradfund.org/
T: +421-2-67207111
F: +421-2-59354180
A
minőségi könyvkiadásért
A Közép- és Kelet-Európai
Könyvprojektek Alap (CEEBP) közép-kelet-európai nyelveken, tágabb olvasóközönséghez
szóló, minőségi irodalmi és embertudományi könyvek megjelentetését és terjesztését
támogatja, különös tekintettel a fordításokra.
Beadási határidő: 2003.
augusztus 15. (ForrásExpress)
Bővebb információ:
Fund for Central and East
European Book Projects; Jan van Goyenkade 5,
1075 HN Amsterdam, The Netherlands
E: ceebp@ceebp.org
I: http://www.ceebp.org/grants.html
T: +31 (0) 20 57 33 868
F: +31 (0) 20 675 22 31
Színes
a világ - digitális fotópályázat
A FotoVideo Magazin fotópályázatára
digitális technikával készült fotókat várnak, ember, utazás, természet
kategóriában.
Beadási határidő: 2003.
szeptember 9. (ForrásExpress)
Bővebb információ:
FotoVideo Magazin; 1034
Budapest, Bécsi út 141-143.
I: http://www.fotovideomagazin.hu
T: (06 1) 368-8688
HAL-díj
- Interaktív Médiafesztivál és Konferencia
2003. november 27. és 29.
között rendezik a d-motion Interaktív Médiafesztivált és Konferenciát a
németországi Halléban. Ezzel
kapcsolatosan lehet a HAL-díjra
pályázni, egyebek mellett médiaművészet kategóriában.
Beadási határidő: 2003.
szeptember 15. (ForrásExpress)
Bővebb információ:
RED ONION GmbH; Rosenthaler
Str. 46, D-10178 Berlin, Germany - Ute Böhr
E: info@d-motion.de
I: http://www.d-motion.de
T: +49 030-7262675-0
F: +49 030-7262675-20
MTA
bilaterális projektek
A Magyar Tudományos Akadémia
bilaterális projekt-együttműködési pályázatokat hirdet külföldi tudományos
és művészeti akadémiákkal megvalósítandó projektekre.
Beadási határidők:
Horvát Tudományos és Művészeti
Akadémia - 2003. augusztus 31.
Szlovén Tudományos és Művészeti
Akadémia - 2003. augusztus 31.
Indiai Nemzeti Tudományos
Akadémia - 2003. augusztus 31.
Román Akadémia - 2003. augusztus
31.
Szerb Tudományos és Művészeti
Akadémia - 2003. augusztus 31.
Olasz Nemzeti Kutatási Tanács
(CNR) - 2003. szeptember 30.
Francia Országos Kutatási
Tanács (CNRS) - 2003. szeptember 30.
Szlovák Tudományos Akadémia
- 2003. szeptember 30. (ForrásExpress)
Bővebb információ:
MTA Nemzetközi Együttműködési
Iroda; 1051 Budapest, Nádor u. 7.
I: http://www.mta.hu
T: (06 1) 411-6100
NISPAcee
konferencia
2004. május 13. és 15. között
rendezik Vilniusban (Litvánia) a 12. NISPAcee (Network of Institutes and
Schools of Public Administration in Central and Eastern Europe) konferenciát.
A szervezôk 2003. október
15-ig várnak előadásvázlatokat, a konferencia fő témája: hogyan kerülhető
el Európa megosztottsága a csatlakozás után.
(KultúrPont)
Bővebb információ:
I: http://www.nispa.sk
Honlapajánló:
Észak-afrikai Információs Központ
Az oldal oktatási segédanyagokat,
Afrika-témájú könyvek és cikkek adatbázisát kínálja. (OCPA News)
Bővebb információ:
I: http://wwwafricaresource.com/index.htm
http://www.africaresource.com/index.htm
KultúrPont Iroda - Cultural
Contact Point Hungary
1075 Budapest, Kazinczy
u. 24-26.
tel.: +36-1-413-7565 fax:
+36-1-413-7574
info@kulturpont.hu
- www.kulturpont.hu
vissza
A tévén keresztül is elérhető az internet
Magyarországon kereskedelmi
forgalomba került az elso magyarított televíziós internetszolgáltatás,
a Freedomland Netbox, amellyel egy egyszeru televíziókészüléken is elérhetové
válnak az internetes tartalmak, emellett képes email, fax, sms küldésére-fogadására,
és hangrögzíto is található benne. A technológia lehetové teszi, hogy a
tévére és egy telefonvonalra csatlakozva az ügyfelek PC megvásárlása nélkül
érhessék el az internetet.
-Forrás: 2003. 08. 12.,
http://index.hu/tech/ihirek/?main:2003.08.12.&143226
A tudomány szerepe az
információs társadalom fejlodésében
A Nemzetközi Tudományos
Tanács (ICSU) a tudomány információs társadalomban betöltött szerepe kapcsán
kialakított egy cselekvési tervet, amelyet a kormányok jóváhagyásával a
decemberi genfi információs társadalom csúcstalálkozón kíván hivatalosan
eloterjeszteni. A csoport szerint egyértelmuen fel- és el kellene ismerni
a tudománynak az információs társadalomban betöltött kulcsfontosságú szerepét.
A cselekvési terv központi eleme a tudományos ismeretekhez való általános
hozzáférés biztosítása, amely a tanács meglátása szerint életbevágó fontossággal
bír annak érdekében, hogy a legfejletlenebb nemzeteket se hagyjuk lemaradni
a tudásra épülo gazdaságban.
-Forrás: INFINIT Hírlevél,
212.sz. 2003. júl. 24. http://www.infinit.hu
Távmunka: az adatbiztonsági
problémák ellenére is sikertörténet
A legújabb felmérések szerint
a távmunka egyre jelentosebb szerepet tölt be a modern munkaviszonyok között,
hiszen a cégek dönto többsége szeretne hivatalosan átállni rá a következo
két évben.
-Forrás: INFINIT Hírlevél,
212.sz. 2003. júl. 24. http://www.infinit.hu
IMPRESSZUM
A térítésmentes hírlevelet
megrendelheti a infinit.regisztracio@ittk.hu
címre küldött üres levéllel, melynek tárgya (subject): KIT-megrendeles.
A hírlevél lemondható ugyanezen a címen KIT-lemondas tárgy megjelölésével.
Kiadja: GM Consulting http://www.gmconsulting.hu/inf
Kit-gm mailing list
Kit-gm@mail.ittk.hu
http://mail.ittk.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/kit-gm
vissza
- 1. rész -
2003 augusztusának első hetében rendezte második nyári egyetemét az International Federation for Information Processing (IFIP) a svédországi karlstadi egyetemmel közösen. Az eseményen több mint negyvenen vettek részt a világ közel húsz országából, köztük nem csak PhD diákok, hanem számos professzor és néhány iparági szakértő is. Az egy hetes rendezvényre jómagam is hivatalos voltam, így a következő hetekben az immáron hagyományosnak tekinthető módon az Infinit hasábjain osztom meg az olvasókkal nyári élményeimet.
Pintér Róbert; Pinter.Robert@ittk.hu
A rendezvényért felelős IFIP
9-es technikai bizottságát (TC9, Relationship between Computers and Society)
a számítógépek
elterjedéséhez mérve meglehetősen
korán, már 1976-ban létrehozták, ami biztosítja, hogy a szervezet napjainkra
széles, történelmileg beágyazott látókörrel rendelkezzen, és megfelel?
biztonsággal kezelje a témákat. A TC9 jelenlegi elnöke a visszavonulás
előtt álló Jacques Berleur professzor, aki az egyetem nyitónapján tartott
igen érdekfeszítő előadást az internet szabályozásáról és a kapcsolódó
etikai kérdésekről. Az idei, második nyári iskolát egyébként több mint
tíz évvel előzte meg az első nyári egyetem. A mostani rendezvényt az IFIP
több munkacsoportja közösen rendezte, így a 9.2 (Social Accountability
- elnök Jan Holvast), a 9.6/11.7 (Information Technology: Mis-Use and the
Law - elnök Simone Fischer-Hübner) és a 9.8-as (Women and Information Technology
- elnök V. Öchtering). Az egyetem keretében ezeknek a munkacsoportoknak
a kulcs-szakemberei adtak elő és ismertették meg a fiatal diákokkal gondolataikat,
keltették fel az IFIP iránt az érdeklődést, illetve a délutáni szekciókban
minden egyes résztvevő prezentálhatta saját kutatását, ami egyben feltétele
is volt a karlstadi nyári iskolába való bekerülésnek.
Az egy hét így meglehetősen sűrűre sikeredett, délelőtt plenáris előadásokkal, délután pedig párhuzamos szekcióülésekkel. Ráadásul az estéket szabadidős programok tarkították, például hajóút Észak-Európa egyik legnagyobb taván, illetve "szalonnasütés" skandináv módra, sok zöldséggel és némi alacsony alkoholtartalmú sörrel. Az egyetem egyébként erősen a privacy, a biztonság és a kockázat témakörére koncentrált - ami első hallásra talán nem annyira érdekes egy szociológus számára, de a jogi vonatkozású, illetve közgazdaságtani témák mégis csak tartogattak érdekes meglepetéseket, illetve az információs társadalmi kockázati témák oldalvizén megjelenhetett a számomra izgalmasabb digitális szakadék témája is.
A következő néhány hét során
minden egyes napból kiragadom majd az Infinit, a társadalmi informatika
iránt érzékeny fül számára
legérdekesebb témákat, így
olvashatnak majd a sorozat keretén belül többek között:
European Multimedia Forum
(a szervezetnek a MATISZ
tagja, a EU multimédia szövetségek értekezlet -EMMAC - 2003. szept.
12. én Budapesten lesz. Bövebb információ: lendvay@chello.hu)
A napokban jelent meg az
European Multimedia Forum (EMF) új, július-augusztusi összevont elektronikus
hírlevele, amely a konvergáló digitális média iparágak globális helyzetével
foglalkozik. A hírlevelet jelenleg mintegy ötezren olvassák a világ minden
tájáról.
Néhány érdekesebb anyag:
- WiFi hozzáférés Európa-szerte
- Kiválasztották az idei
Information Society Technologies (IST) 20 díjazottját
- Statisztikai adatok az
új uniós bővítésről
Ezenkívül még konferencia
beszámolókat, felhívásokat és egyéb információkat is találunk az EMF oldalán.
http://www.e-multimedia.org
Az írek többsége az e-szavazás
mellett
Az írek többsége támogatja
az elektronikus szavazás bevezetését - derül ki az Amarach Consulting legfrissebb
közvélemény-kutatásának eredményeiből.
A piackutató cég közel ezer
választójoggal rendelkező ír állampolgárt kérdezett meg arról, hogy mi
a véleményük az elektronikus szavazáshoz szükséges terminálok tervezett
felállításával kapcsolatban.
A megkérdezettek 58 százaléka
szerint a kioszkok felállítása pozitív változást jelent. 12 százalék ezzel
ellentétes véleményt képvisel, míg a maradék 30 százalékhoz azok tartoznak,
akik erről a tervről nem tudtak, akiket ez nem érdekel, illetve akik egyébként
sem mennének el szavazni.
Az e-szavazás iránt a legfogékonyabbnak
az egyedül élők, a férfiak és az 50 alattiak bizonyultak. A leginkább elutasító
csoportok pedig az idősek, valamint a technofóbok.
Írországban 2004-ben a helyhatósági
és az európai választások során valamennyi választókörzetben elhelyeznek
e-szavazásra lehetőséget nyújtó kioszkokat.
Forrás: http://www.enn.ie/
INFINIT MOBIL:
Mobil információs társadalom,
mobilkommunikáció, mobiltechnológia
a Westel Mobil Távközlési
Rt. és az MTA Filozófiai Kutatóintézetének közös kutatási programja ("A
XXI. század kommunikációja") felkérésére havi rendszerességgel készülő
INFINIT Mobil Hírlevél az alábbi internetcímen olvasható:
http://www.ittk.hu/infinit/mobil
INFINIT PRIVACY:
Az INFINIT Privacy Hírlevél
a következő címen érhető el:
http://www.ittk.hu/infinit/privacy/
Az INFINIT a weben közvetlenül a http://www.infinit.hu/ doménen is hozzáférhető.
Megjegyzéseit, észrevételeit,
javaslatait közvetlenül a szerkesztő email-címére - eckert.balint@ittk.hu
- várjuk. A hírlevélre fel-, ill.
arról leiratkozhat az infinit.regisztracio@ittk.hu
címen.
Infinithirlevel mailing
list
Infinithirlevel@ittk.hu
http://www.ittk.hu/mailman/listinfo/infinithirlevel
vissza
A világhírű francia Larousse
Kiadó a magas színvonalú ismeretterjesztés egyik fellegvára, lexikonai
és enciklopédiái az élvonalat képviselik. A Kossuth Kiadó most adja közre
a Larousse Panteont. Benne a történelem és a szellemtörténet kiemelkedő
szereplői sorakoznak, akik gondolataikkal és/vagy tetteikkel igen jelentős
hatást tettek az emberiség sorsának, szellemi vagy történelmi útjának alakulására.
A sorozat célja, amint a borítón áll, hogy feltámassza a személyiség szerepét
hangsúlyozó történelem-szemléletet. A négy kötet egy-egy időszak száz-száz
ilyen emberét mutatja be, a míto-szok ködéből kibontakozó kezdetektől a
mai világunkig, a bibliai Ábrahámtól Nelson Mandeláig.
Bármilyen intellektuális
felfedező útra indulunk, érdemes segítségül hívni a nagy enciklopédiák
egyik legbölcsebbjét, az Encyclop?dia Britannicát. A Larousse encik-lopédiák
kiadójáról egyebek közt a következőket tudhatjuk meg: párizsi kiadó, amely
enciklopédiákra, lexikonokra és szótárakra szakosodott. 1852-ben alapította
Pierre La-rousse és Augustin Boyer. Larousse szerkesztette a XIX. század
Nagy Általános En-ciklopédiáját, amely egyesítette az értelmező szótár,
a lexikon és az univerzális en-ciklopédia jellemzőit. Összeállításánál
azt az elvet követte, hogy tartalmában és köz-lési módjában népszerűvé
tegye anélkül, hogy ennek érdekében engedményeket tenne a színvonal rovására.
Azt pedig tapasztalatból is tudjuk, hogy a Larousse napjainkban is az egyik
legjobb a magas minőségű, enciklopédikus ismeretterjesztő művek európai
kiadói között.
A válogatás természetesen
részben szubjektív, feltétlenül hiányos, és bizonyos ér-telemben torz is.
Szubjektív, és nem is lehet más, hiszen elkerülhetetlenül is a szerkesztők,
esetleg szaktanácsadóik döntése kellett ahhoz, hogy kiválasszák az ide
bekerülőket. Nincs és nem is alkotható olyan objektív mérce, amely alapján
eldönthető lenne, ki volt az egyes korszakokban a leginkább jelentős száz
személy. Bizonyos értelemben már az összemérésük is lehetetlen, tehát a
választás valamelyes mértékben mindig önkényes. Már ugyanezért is szükségképpen
hiányos: sokan van-nak, akiket szintúgy megilletne, hogy megjelenítsék
őket e panteonban. És annyiban mindenképpen jól láthatóan torz, hogy az
itt bemutatottak túlnyomó hányada európai. Ennek nyilvánvaló oka, hogy
Európa történelméről és annak kiemelkedő személyiségeiről tudjuk a legtöbbet,
az Európán kívüli világokra pedig - a szaktudo-mányok művelőitől eltekintve
- méltánytalanul kevés figyelmet fordítunk. Tény, hogy az emberiség Európán
kívül élt része itt erősen alulreprezentált, ami mindenképpen jelentős
gyengéje az amúgy igen érdekes, tanulságos, és hasznos sorozatnak.
Kétség sem férhet azonban
ahhoz, hogy az itt sorakozók nagy részének munkássá-gát, hatását ismernünk
kell, és a többiekét is hasznos, vagy nagyon érdekes megis-mernünk. Tény
viszont az is, hogy amit itt találunk, az inkább csak első, felszínes is-merkedés:
a leírások megmaradnak a színvonalas ismeretterjesztés szintjén, bemutat-ják
a szóbanforgó ember munkásságának, hatásának, szellemi örökségének csúcsfé-nyeit,
de mélyebb, nagyobb ismeretanyagot nem adnak. Ez szükségképpen is követ-kezik
abból, hogy száz életút osztozik az egyes kötetek nagyjából 300 oldalán.
A Kossuth Kiadótól már megszoktuk,
hogy az ilyen, album-jellegű kiadványai szépek, elegánsak, kitűnően illusztráltak
- de méltatlanság lenne ezt itt nem dicsérni.
Dr
Osman Péter ismertetése
vissza
Az Alexandra Kiadó, amelynek
nagyon szép, elegáns kiállítású albumait mindig öröm olvasni, RÉGISÉGEK
Kézikönyv régiséggyűjtőknek címmel igen gazdagon il-lusztrált, és sok ismeretet
kínáló albumot adott ki, amely bevezetőül szolgálhat azok-nak, akik - érdekkel,
vagy akár csak kedvtelésből - ismerkedni akarnak a régiségek világával.
Érdekkel is. Diogenész talán
valóban megvolt a hordójával és a napfénnyel, ám modern korunk szomorú,
de megkerülhetetlen alapigazsága, hogy a pénz ugyan nem boldogít, nélküle
azonban nagyon nehéz tartósan fenntartani egy valamennyire is el-fogadható
életminőséget. Ha pedig tőkét akarunk felhalmozni, vagy megtakarításokat
későbbi időkre, nagyon alapos tudás kell ahhoz, hogy jól válasszuk meg
ennek mód-ját, eszközét. A hozzáértők jól tudják, hogy az erre alkalmas
befektetési eszközöknek fontos csoportját alkotják a régiségek. Ezek is
sokfélék, akár a minőségüket, akár az értékőrző és -növelő képességeiket
tekintjük. Van azonban egy gazdaságilag is igen fontos közös vonásuk: a
múltban született kategóriáikhoz tartozó eredeti tárgyak szá-ma többé nem
is gyarapodik, sőt csökken - hiszen többé nem születnek eredeti óangol
fajanszok, 18. századi bútorok, Altwien ezüsttárgyak, de szintúgy 20. század
eleji szecessziós alkotások sem, a meglévők viszont óhatatlanul is fogyatkoznak,
jó részük pe-dig hosszú időkre megpihen egy-egy gyűjteményben, kiesik a
forgalomból. Így a ke-reslet felfelé hajtja az áraikat, ami hasznos az
ebbe befektetőknek.
Tény, hogy a régiségszámba
menő műtárgyak értéktartó, kincsképző funkciójával, befektetési eszközül
történő felhasználásával kapcsolatban a legtöbbeknek elsősorban inkább
a festmények, szobrok, nemesfém ötvösmunkák jutnak eszébe, ezeket gondolják
a legalkalmasabbaknak erre a szerepre. Az ok eléggé nyilvánvalónak tűnik:
ezt a képzetet táplálja bennünk a média, főként ezek jelennek meg a feltűnést
keltő aukciós árakkal kapcsolatos hírekben. Régiség azonban rajtuk túl
is sokféle van, a kínálat meghökkentően sok fajtából áll össze. Dédszüleink
gyermekkori játékai, ükanyáink konyhai eszközei ükapáink pipái éppen úgy
lehetnek piaci értékkel bíró régiségek, mint a hajdani francia királyok
bútorai és porcelánjai.
Természetesen a különféle
régiség fajták a piaci áraik szerint is igen széles határok közt oszlanak
meg, így a különböző nagyságú anyagi erővel bíró befektetők megtalálhatják
közöttük a lehetőségeikhez közel eső fajtákat. Annak útjában azonban, hogy
a befektetők ilyen tárgyakban tartsák, és főként megfelelően kamatoztassák
is a pénzüket, egy igen jelentős probléma terpeszkedik: nagyon kell érteni
hozzájuk. A műkincsek e fajtáinak kereskedelmében járatlan befektetők helyzete
e tekintetben igen számottevően rosszabb, mint például azoké, akik képzőművészeti
alkotásokba fektetnek be, és képesek ismert művészek alkotásait is megfizetni.
Még aki nem is tanulmányozta behatóbban a művészettörténetet, általános
műveltsége részeként sok művész nevét ismeri. Természetesen így is nagy
kérdés, vajon milyen piaci értéket képvisel éppen annak egy bizonyos alkotása,
de legalább valahol el tudjuk helyezni az értékrendben. A régiségek esetében
viszont a legtöbbünk vajmi kevés ilyen kapaszkodóval bír. Ezért itt fokozottan
hasznos minden szakszerű kitanítás, amely bővíti a látókörünket. Ehhez
szolgálhat első lépésként ez a könyv is. 600 oldalon, magyarázatokkal,
elemzésekkel és több mint 2.000 színes képpel megismertet a régiségek különböző
fajtáival, a műkincsektől a gyűjtők által keresett különféle hajdani eszközök
világáig. Betekintést, elemzést ad az egyes stílusok és koruk történelmi
hátteréről. Nem szakkönyv, nem tesz képzett értékbecslővé, de nagyon sok
ismeretet kínál az induláshoz, segít eligazodni ebben a világban, felmérni,
vajon akarunk-e abban magasabb osztályba lépni, és ha igen, mi mindent
kell ehhez kitanulni. Emellett pedig olyan könyv, amelyet a szépre fogékony
ember bármikor örömmel nézeget pihenésként is egy csendes estén, vagy esős
délutánon.
Dr
Osman Péter ismertetése
vissza
A programban résztvevő delegáció
tagokról bővebb információk olvashatók az alábbi elérhetőségeken: http://www.rscc.ru/eng/,
http://www.vniipvti.ru/root.htm,
http://www.voskhod.ru/index.php,
http://www.dpi.ru/,
http://www.it.ru/,
http://www.abbyy.com/
SIGMA
indonéz cégcsoport elnöki látogatás Budapesten
Szintén augusztus
25-én, Budapesten látják vendégül Lothar Spath urat (Baden-Württemberg
tartomány korábbi
kormányfőjét), aki jelenleg
a Caatoosee AG http://www.caatoosee.com/eng/index.html
német cég befektetései révén a
SIGMA http://sigma.co.id/Sigma/HTM/home.htm
indonéz cégcsoport elnöke. Lothar Spath urat a SIGMA több vezető szakembere
is elkíséri erre a látogatásra, így ez a mostani német-ázsiai együttműködés
remek lehetőséget nyújt a magyar érdeklődők számára
a bekapcsolódásra, együttműködésre.
Üdvözlettel:
Darázsdi Beáta
vissza
Előzmény:
Az EU HEEB Direktíva 2003.
február 13-án lépett hatályba az Európai Unió területén. Mivel Magyarország
2004. májusban csatlakozik az Európai Unióhoz, a csatlakozással együtt
ezt a Direktívát át kell ültetnünk a magyar jogrendszerbe és meg kell valósítanunk.
Ez okból kifolyólag, 2003. áprilisában egy nemzetközi, posztgraduális hallgatókból álló kutatócsoport tanulmányt készített az EU HEEB Direktíva magyarországi implementációjának lehetőségeiről. A kutatás az Európai Környezetvédelmi Menedzser Képző Posztgraduális Tanfolyam (European Postgraduate Course in Environmental Management /EPCEM/ http://www.epcem.org ) keretében a Debreceni Egyetemen zajlott .
Következő lépcsőként a kollektív HEEB kezelő rendszerek elemzéséről és az ilyen rendszerek magyarországi megalakításáról készült tanulmány a Holland Környezetvédelmi Minisztérium megbízásából az amszterdami Vrije Universiteit-en. Jelenleg ez a munka még elbírálás alatt áll.
Mivel az EU HEEB Direktíva az elektromos és elektronikus hulladékok gyűjtéséért, újrahasznosításáért és környezetvédelmi szempontból megfelelő elhelyezéséért a gyártókat teszi felelőssé, elengedhetetlen a gyártók megfelelő-, és időben történő informálása. A tanulmányok elsősorban az elektromos és elektronikus berendezések magyarországi gyártóit illetve importőreit célozzák, ezért szeretnénk, ha az ez idáig végzett munka eredményei eljutnának hozzájuk és a gyakorlati megvalósítás során azokat hasznosítani tudnák.
Az augusztus 28-i előadás egy több részből álló programsorozat tagja, melynek célja, hogy felhívja tagjaink figyelmét az EU direktívákra.
Az augusztus 28-i előadás programja:
A kiállítás Japán legjelentősebb szakvására az IT és elektronikai területen. A 2002. évi eseményen 468 japán és 286 külföldi kiállító és 173 000 látogató vett részt. Mind a kiállítók, mind a látogatók között legnagyobb számban az elektronikai és IT felszerelés komponens-gyártók, szoftver és számítástechnikai rendszerfejlesztők szerepeltek. A kiállítást a Tokió melletti Makuhari Messe kiállítási csarnokában rendezik. A kiállítók jelentkezését a szervezők augusztus végéig fogadják el. ( további információk a regisztrációról: http://www.ceatec.com/en/2003/exhibitor/index.html )A kiállítók a stand bérleti díjához, a kiállítás előtt megkötött szerződés alapján, támogatást igényelhetnek az ITDH-tól.
A kiállítás ideje alatt az ITDH kiutazó üzletember delegációt szervez. A delegáció tagjai számára a kiállítókkal tárgyalási lehetőséget biztosítunk az előre jelzett érdeklődésüknek megfelelő partnerekkel. A helyszínen tolmács biztosításával segítjük a kapcsolatfelvételt.
A delegáció programjába illesztünk egy szemináriumot a japán kereskedelmi - üzleti lehetőségekről, szabályozásról, a magyar árukkal, magyarokkal kötött üzletekkel kapcsolatos japán tapasztalatokról és elvárásokról.
A program harmadik pontja egy vállalati látogatás lesz, amit a jelentkezők érdeklődésének megfelelően szervezünk majd Tokióban illetve Tokió környékén.
Az ITDH a delegáció tagjaival kötött szerződés alapján utólag téríti a repülőjegy és a tokiói szállásköltség 50%-át (cégenként 1 fő, max.100 000 Ft kiutazási költség, illetve a program idejére max.15 000Ft/nap szállásköltség).
A delegációban való részvételre jelentkezni a mellékelt jelentkezés lap beküldésével lehet 2003. augusztus 29-ig. További információkat a kiállításról és a kiutazó delegációval kapcsolatos tudnivalókról az ITDH budapesti központjában, illetve a kiállításról a www.ceatec.com honlapon kaphatnak.
1061 Budapest, Andrássy út
12.
Tel: +36-1 472-8100
Fax: +36-1 472-8180 www.itd.huwww.business2hungary.com
Megtisztelő érdeklődésüket
várva,
Tisztelettel,
Danyi Zsuzsanna - Manager
Tel: 1/472-8190, Fax: 1/472-8133
Email: danyi@itd.hu
vissza