Tisztelt Tagtársunk, Üzleti Partnerünk!

Szíves figyelmébe ajánljuk a Magyar Tartalomipari  Szövetség (MATISZ) 2010/04. hírlevelét. A hírek elsőként honlapunkon jelennek meg és a hírlevél ebből kínál fel időszakosan egy válogatott kivonatot. Híreinkre ezen túlmenően RSS csatornán is feliratkozhat.

Üdvözlettel:

dr. Mlinarics József - ügyvezető elnök
Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ)

Hírek - Közlemények

Letölthető a magyar OpenOffice.org 3.2
2010. február 11-én elkészült az eredeti ütemterv szerint még a tavalyi év végén kiadni tervezett új OpenOffice.org-verzió, a 3.2. E kiadás fejlesztésekor az egyik kiemelt főcél volt az indulási sebesség és általában a működés gyorsítása, aminek eredményeként – legalábbis a sajtóközlemény szerint – a Calc és Writer betöltődéséhez szükséges idő a felére csökkent.
Bővebben

Feltörekvőben a vidéki IT vállalkozások?
Bár az IT cégek körülbelül 40 százaléka vidéki, ez még mindig kevés Klotz Tamás, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) főtitkára szerint. A szakember kiemelte, hogy több olyan kezdeményezésre lenne szükség, mint például a 2010. március 17-19. között megrendezendő Virtuális Szoftverbörze, ami a vidéki cégek lehetőségeit növeli.
Bővebben

Üzleti hírek Alsó-Ausztriából
Alsó-Ausztria tartomány gazdasági ügynökségeként, non-profit módon nyújtunk tanácsadást alsó-ausztriai és magyar vállalatoknak. Célunk a kétoldali gazdasági együttműködés ösztönzése, üzleti kapcsolatok létrehozása. Tevékenységünkről bővebb információ a www.ecointernational.eu/hu honlapon található.
Bővebben

Kedvezményes kiállítási lehetőség a 2010-es hannoveri CeBIT kiállításon
A 2010. március 2-6. között Hannoverben megrendezésre kerülő CeBIT szakkiállítás évtizedek óta az informatikai kiállítások egyik kiemelkedő rendezvénye, és talán bátran kijelenthető, hogy a legjelentősebb európai IT szakkiállítás. A kiállítási területek árai ennek megfelelően magasak, azonban most néhány szervezet nagyon kedvezményes áron juthat kiállítási lehetőséghez.
Bővebben


Kreatív Iparágak Platformja

Hatalmas befektetés egy magyar-amerikai webes cégben
75 millió dolláros tőkeinjekcióhoz, vagyis az iWiW egykori vételárának körülbelül tizenötszöröséhez jutott az amerikai-magyar cég, a webkamerás élő közvetítéseket lehetővé tevő Ustream.tv. Legnagyobb befektetőjük a Softbank nevű japán távközlési és médiamulti, amelynek segítségével az ázsiai piacon szeretnének terjeszkedni.
Bővebben


Post-i2010 konzultáció
Az EU Bizottság az i2010 kezdeményezés utáni periódus (2010-2015) szakpolitikai koncepciójának kialakítása céljából augusztus 4-én nyilvános konzultációt hirdetett
Bővebben


A Kreatív Iparágak Platformjának folyamatosan frissülő híreit a http://host.hu/projects/kip/ weboldalon olvashatja.
Pályázatok - Díjak

Civil Szolgáltató Központok működtetésének támogatása című (CSZK-MT-10-A/B/C) pályázat meghirdetése
Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft (ESZA Nonprofit Kft.) a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megbízásából, a szociális és munkaügyi miniszter 7/2009. (III. 18.) SZMM rendelete, a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 2010. évi SZMM rendelet, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.), az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) alapján pályázatot hirdet Civil Szolgáltató Központok működésének támogatására.
Bővebben

Szolgáltatások, kiadványok, tanulmányok, kurzusok, ismertetések

Cases in Technological Entrepreneurship: Converting Ideas into Value
dr. Osman Péter ismertetője
Bővebben

Sokszólamú újjászületés
dr. Osman Péter ismertetője
Bővebben

Hetven rejtély a természet világából -Bolygónk titkainak nyomában
dr. Osman Péter ismertetője
Bővebben

Folyamatosan bővül honlapunk könyvajánló rovata, ahol már több, mint 337 könyv ismertetőjét olvashatja dr. Osman Péter ajánlásával!
Konferenciák, rendezvények

Informatikai intelligencia az irodában és épületüzemeltetésben - Konferencia
2010. máricus 2-án 9.30 órától 16.00 óráig a Magyar Telekom Székházban (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) Informatikai intelligencia az irodában és épületüzemeltetésben címmel konferencia kerül megrendezésre.
Bővebben

Fejlesztés, innováció EU-s támogatással és tőkebefektetéssel
Az OTP Hungaro-Projekt Kft. "Fejlesztés, innováció Európai Uniós támogatással és tőkebefektetéssel" címmel szakmai fórumot szervez az MGYOSZ Tagsága és az OTP Csoport partnerei részére 2010. március 3-án, a Thermal Hotel Heliában (Budapest, XIII. ker., Kárpát u. 62-64.)
Bővebben

Mindenért fizetni kell? - avagy téradatok és kezelésük szabad hozzáféréssel - HUNAGI konferencia
Az önkormányzatok költségvetési helyzete ma különösen indokolja a költséghatékony megoldásokra vonatkozó új lehetőségek és jó példák megismertetését, terjesztését.
Bővebben

KÖVET programajánló
Ökológiai lábnyom alapjai – képzés; Környezeti teljesítményértékelés – képzés; Bajnokok reggelije – KÖVET-klub; Mérhető fenntartható fejlődés – nemzetközi konferencia; Zöld Kéz Konferencia 2010
Bővebben

Európai KKV Hét 2010 - rendezvények, vállalkozási videopályázat, KKV-díj

Az Európai Bizottság 2010. május 25. és június 1. között második alkalommal indítja útjára az Európai KKV Hetet.
Bővebben


Vállalkozásfejlesztési Fórum
A Magyar Innovációs Szövetség Vállalkozásfejlesztési Tagozata, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége és a NAPI Gazdaság közös Vállalkozásfejlesztési Fóruma 2010. március 3-án (szerdán) 14.30 órai kezdettel tartja következő rendezvényét.
Bővebben


Idén újra eFestival! Figyelje Honlapunkat!
A 2009-es év eFestival nyertese Turisztika kategóriában a Chrome Kreatív Munkák Kft. a www.badacsony.com című weboldal kimunkálásáért.
Badacsony turisztikai portálja sikeresen ötvözi a szép megjelenést, a sokoldalú és több nyelvű tartalommal és funkcióval. A portálon a hagyományos tartalmak mellett - leíró jellegű oldalak, szállás/esemény/gasztronómia keresések - megjelenik a szabad szoba keresés, az utazástervező illetve az online szállásfoglalás lehetősége. A portál az interaktív térkép és galéria megjelenésével olyan multimédiás megoldásokkal is bír, ami joggal emeli ki a hazai mezőnyből. A megjelenés és funkcionalitás ilyen egységét az átgondolt ergonómiai tervezés tette lehetővé.


Kedvezmények MATISZ tagoknak

INFORMATIKAI ÍRÁSTUDÁS - MATISZ tagoknak 20% kedvezmény!
Megjelent az INFORMATIKAI ÍRÁSTUDÁS legújabb multimédiás, interaktív változata (ECDL 2009), amely a tananyagot a Microsoft Windows XP operációs rendszer, illetve a Microsoft Office 2007 irodai programcsomag alapján oktatja
Bővebben

MATISZ tagoknak 20% kedvezmény a 20 éves CID-től!
20. születésnapját ünnepli idén ősszel a CID Cég-Info Kft., Magyarország egyik vezető címlista értékesítője és direktmarketing ügynöksége
Bővebben

Válogatás a MATISZ futó projektjeiből

Stratégia az új készségek új munkahelyekkel történő összekapcsolásához
A ProInterNet (PIN) egy új kezdeményezés, amely az Egész életen át tartó tanulási Program (Lifelong Learning Programme) társfinanszírozásában valósul meg. A ProInterNet projekt a kis és középvállalkozások infokommunikációs technológiák (IKT) és multimédiás képességei területén alakít ki hálózatot a kulcsszereplőkből. 

A ProInterNet által tervezett tevékenységek: a foglalkoztathatóság javítása, az egyes készségek hiányának csökkentése az uniós munkaerőpiacon, a szakoktatás és szakképzés (vocational education and training - VET) minőségének javítása, valamint az IKT terén lévő szakképzés átláthatóbbá és összehasonlíthatóbbá tétele európai szinten. Magyarországról a Magyar Tartalomipari Szövetség vesz részt partnerként a projektben. Segítsen nekünk az internetes szakmák piac közeli képzéseinek kialakításában. Bővebben a ProInterNet projektről: http://www.ubique.org/PIN/

Látható Magyarország
A Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) az elmúlt 18 évben az Európai Unió és a hazai jogalkotás, a K+F és tartalomipari tevékenységek, valamint az informatikai képzés, a befogadó információs társadalom fejlesztése területen több, a társadalmi érdekek megvalósulását támogató és a tagszervezetek piacbővítését is eredményező, sikeres projektben vett részt.
Bővebben


EQF-Code projekt
A 7 európai tagállamból 8 szervezetet felvonultató partnerség célja az Európai Képesítési Keretrendszer (The European Qualifications Framework, EQF) és az  e-Kompetencia Keretrendszer (e-Competence Framework) eszközeinek átvitele és alkalmazása a multimédia szakmákra a tartalomfejlesztés területén a könnyebb átjárhatóság megteremtése érdekében a partnerországok viszonylatában. A projekt konkrét feladatai:
  1. jelenlegi nemzeti képesítési profilok (Magyarországon pl. az OKJ) elemzése a tartalomfejlesztés területén és ezek leírása, meghatározása tanulmányi kimenetek (vagyis tudás, képesség és kompetencia) segítéségével,
  2. a meghatározott képesítési profilok összevetése az Európai Képesítési keretrendszerrel, a nemzeti szektorspecifikus- és az európai szintű képesítési keretrendszerekkel olyan megközelítést alkalmazva, amely a megelőző "CompTrain" és "Embedding standards" című projektek során lett kifejlesztve,
  3. egy átfogó európai képesítési profil meghatározása tartalomfejlesztők számára, és
  4. ezen "ideális profil" alapján vállalkozások számára referenciaanyagok létrehozása, képző intézmények számára irányelvek meghatározása abból a célból, hogy ezek segítségével megfelelő módon adaptálhassák képzési kínálatukat a tartalomfejlesztés területén.
A 2008. októbertől 2010. áprilisáig tartó, 18 hónapos projekt nyolc végrehajtandó munkacsomagból (Work Package, WP1-WP8) álló teljes munkafolyamata, illetve az egyes munkacsomagoknál publikálható projekt-részeredmények megtekinthetők a www.matisz.hu/Reszeredmenyek.386.0.html weboldalon. További link: http://www.matisz.hu/EQF-Code.296.0.html

Magyar Tartalomipari Szövetség - 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 13. ( Tel.: 213-5089,  Fax: 375-9722, e-mail: info@matisz.hu web: www.matisz.hu )
dr. Mlinarics József ügyvezető elnök - Hargitai Ferenc ügyvezető titkár - Ruffné Sárközi Erika titkárságvezető


A Hírlevelet több mint 140 tagszervezetünk munkatársai, a MATISZ rendezvényeinek résztvevői és a szövetségünkkel üzleti,  társadalmi kapcsolatban álló 1300 szervezet közel 3000 -főként információtartalom előállítással, feldolgozással és terjesztéssel foglalkozó- szakembere számára küldjük meg. Amennyiben a fent jelzett szakmai közösség érdeklődésére számító információja van, kérjük küldje meg (info@matisz.hu) számunkra, ha a továbbiakban nem tart igényt hírlevelünkre, lemondási szándékát ezen az e-mail címen jelezheti: hirlevel@matisz.hu
Szerkesztő: Süveges Dóra Lívia